Készülünk a júniusi vizsgákra.
Ez a félév különösen mozgalmas számunkra.
Az általános iskolai anyagok megtanulása mellett a hegedű-és a szolfézsoktatásnak,
a zenekari szólam- és összpróbáknak és a koncerteknek is bele kellett férnie a tantervbe.
Igyekeztem egyensúlyban tartani minden tantárgyból a kijelölt anyagmennyiséget és az elérhető célokat.
A napi összesítés után láttam, hogy a következő időben mit kell majd pótolni, a hetivel pedig, hogy mennyivel vagyunk elmaradva a kijelölt célokhoz képest.
Tanulási módszerünk a gyakorlatiasság alapelvén működik, az új ismeretek átlátása, azok a gyakorlati életben alkalmazott példákkal megerősítve, ok-okozati összefüggések felismerése, bemutatása,
ezáltal a gyermek kreativitása, önálló véleményalkotása is fejlődni fog.
Figyeljük csak meg, hogyan tanul egy kisgyermek.
Amikor a gyermek érdeklődését felkelti valami, - pl. egy virág- először alaposan megvizsgálja, megnézi, megfogja, esetleg megízleli, majd szétszedi és közben nagyon koncentrál.
A tanulási módszere hatékony:
|
Forrás:
http://kek.network.hu/blog/gyongyviragtol-lombhullasig-klub-hirei/filter/month/2014-05 |
új ismereteket, tapasztalatokat szerez az őt körülvevő világról.
Ezt a tanulási módszert talán még a kerékpározás megtanulásához tudnám hasonlítani, szerintem nagyon sokan így csinálták, köztük én is.
Iskolából hazajövet megfigyeltem, hogy akik kerékpárral közlekednek gyorsabban haladnak a gyalogosan közlekedőkhöz képest. Célul tűztem tehát ki, hogy én is megtanulok biciklizni.
|
Forrás:
http://www.kesq.com/lifestyle/healthy-families/play-it-safe-on-bike-skateboard-inline-skates/33221222 |
Napokig tologattam magam mellett a kerékpárt, majd lejtőn lefelé gurulva az egyik lábamat rátettem a pedálra, így tartottam meg azt a saját súlyommal együtt.
Amikor ez jól ment, akkor feltoltam a lejtő tetejére a kerékpárt, felültem rá, mindkét lábam a pedálon, - de még nem hajtottam - a lejtőn lefelé haladva az egyensúlyom és a bicikli megtartására figyeltem. Eljutottam az egyszerű dolgok megtanulásától a fokozatosa nehezebb műveletek megtételéhez.
Az utolsó összetett feladat az volt, hogy a kerekeket mozgásba kellet hoznom a pedálok tekerésével, itt már össze kellett hangolnom az eddig megtanultakat - egyensúly megtartása, egyenesen tartani és követni az utat, amíg tartom a kormányt és közben tekerem a pedált.
A részek összeálltak egésszé.
Ezt követte az alapos begyakorlás.
Az eredmény: megtanultam biciklizni!
És ami még jobb, bármikor kerékpározhatok, mert nem felejtettem el az akkor megtanultakat.
Tehát, ha a gyerek tudja, miért tanul, van egy jó módszere és kitartó lesz a céljait illetően, akkor sikeres lesz abban amit csinál.
|
Forrás:
http://www.gotmesh.org/category/quick-tips/ |
A végeredményt a célok kitűzése, pontos tervezés, a szorgalmas munka
és a sok-sok gyakorlás előzi meg.
A júniusi vizsgán meglátjuk, hogy eredményes volt- e a felkészülésünk.
Köszönöm, hogy ma is velem tartottál.
e-mail: magantanulas.eva@gmail.com